Májusi nyár
2018. május 06. írta: GasztRózsa

Májusi nyár

Tavaszi receptek

majusfa_228925993-nagy.jpg

Ez a hónap az ünneplésé. Már az első napot a munka ünnepével kezdjük, aztán az első hét utolsó napján az édesanyákat köszöntjük. Mindeközben a kisebbik leányom is betölti a 2. életévét, majd a gyereknappal zárul a hónap!

Ebben az időszakban elvirágoznak a gyümölcsfák és új köntösben várják a nyarat! Mi meg már alig várjuk, hogy leszüreteljük! Sárga enyves lapokat helyezzünk ki a cseresznyefákhoz, legyek ellen, így nem lesz kukacos a gyümölcs!

Magasított ágyásainkban a retek és az új hagyma, fogyasztásra kész. A többiek is megmutatkoztak már, de rájuk még várni kell. Addig is készülnek a további ágyások.

Reteklevélből itt egy gyors recept: Igen, a retek LEVELE is ehető

Retek pesto

Az egészet össze turmixoljuk és máris kenheted a pirítósra, tésztára vagy a húsokra.

Trágyalevem is habzik már, úgyhogy jövő héttől, hígítva permetezhetem vele a veteményest. 50%-ban mindig csalán legyen benne, a többi, meg ami éppen van a kertben (tormalevél, fokhagyma, hagyma). Ezek segítenek a baktériumos és gombás betegségek megelőzésében.

Sajnos a fűszer- és gyógynövény egy részével jól laktak a csigák. Miután észrevettem, fahamuval és „repülő móddal „ megkezdtem ellenük a védekezést. Pár cserepet polcra tettem, jövőre Nekik is magas ágyást készíttetek!

Szezonális öröm, még a földi eper és a rebarbara. Mi allergiások vagyunk az eperre, így nem is ültettem, de sokak kedvence, ezért megemlítem! A rebarbara jól harmonizál az eperrel, akár lekvárnak is jó! Viszont a sóska és a spenót ideje is elérkezett. Nálunk a kertben itt - ott vadon terem, így szedjük és esszük! Forrázat után öntsük le róla a vizet, és újra pároljuk. (oxálsav miatt). Minél frissebb, annál jobb.

Virágzik a bodza!

facebook_1525535401806.jpg

Juppee, kis kosárkával lehet szedni, amiből szörp/limonádé készül, (én levendulával szoktam még fokozni az ízeket), majd megszárítva teának eltesszük télire. Hagyjunk a bokrokon virágokat, amiből bogyók lesznek és finom lekvár készíthető. (a szemezést kesztyűvel végezzük, így nem fogja be az ujjainkat!)

20180506_110221.jpg

„A bodzát már az ókori orvosok (Hippokratész és Galénosz) is ismerték. Utóbbi hurutos megfázásra és nyálkahártya irritációra ajánlotta. Rengeteg legenda fűződik nevéhez: boszorkányok jelképe, fájából készül a varázspálca. Más legenda arról szól, hogy a bodzafát tündérek lakják, ezért kivágásakor énekelni kell, hogy a tündérek még időben el tudjanak menekülni. A bodzát egyébként sem vágjuk ki, mert védi a házat a gonosz szellemektől, viszont a fájából készült bölcsőben elsorvad a gyermek. A germán legendákban a varázsfurulya a bodza fájából készül.”

A bodza remek gyógynövény, rengeteg mindenre gyógyír. Igyunk, minél többet belőle.

http://gyorgytea.hu/gyorgyteak/egyedi-teak/bodza

Másik kedvenc az Akácfa virága. Az illata mindenkit elbódít, hát, ha még ezt a receptet kipróbáljátok,- Halmos Mónika receptje alapján- az íze is magával fog ragadni.

Akácvirág köntösben

16 fürt akácvirág
2 tojás
2 evőkanál méz
20 dkg liszt (lehet teljes kiőrlésű vagy durum liszttel helyettesíteni)
csipetnyi sütőpor (szódabikarbóna)
2,5 dl tej (növényi tej)
a sütéshez olaj (bio hidegen sajtolt napraforgó)
a tálaláshoz akácméz

A tojásokat a mézzel habosra keverjük. Folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a lisztet meg a tejet, esetleg egy csipetnyi sütőport. Az akácvirágfürtöket a sűrű masszába mártjuk, majd bő, forró olajban mindkét oldalát aranysárgára sütjük.

20180506_105029_1.jpg

Tavalyi nagy kedvenc volt a spárga! Akár fehér, akár zöld formában. A zöldségek királynőjét leves formában hoztam most el hozzátok egy fotó erejéig! Rengeteg jótékony hatással rendelkezik!

facebook_1525534996446.jpg

Jó étvágyat!

A májusi eső aranyat ér. Ismerjük a mondást, hát már nagyon eshetne, mert nem bírom győzni a reggeli locsolást. Reggeli órákban jobban esik a növényeknek is és Nekünk is! Friss, harmatos, madárcsicsergős hajnalok, felérnek akár egy 15 perces meditációval  :-)

Minden napban találjuk meg az Ünnepet!

Jó kertészkedést, főzőcskézést Mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztrozsakert.blog.hu/api/trackback/id/tr3413895670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása